15 – szám. Portikus a spanyol világ felé.

Egy félköríves román stílusú boltíve díszített a felső részén bizánci és mudejar stílusban, és nagy betűkkel olvasható: “Genesis de La Hispanidad”. Az egész útvonal végigvezetett minket Kolumbusz Kristóf történelmében, aki nyújtotta és felajánlotta projektjét, elfogadását és útját egészen a Santa Maria eseményéig. Most szembe kell néznünk ezzel a történelmi igazsággal, melyet nem lehet megváltoztatni vagy eltörölni. Áthaladva a portikuson, szembe találjuk magunkat a Pinta és a Nina hajókkal (Palos), melyek terjesztették az Újvilág felfedezésének hírét. Október 12. tehát pontatlan. A valós spanyol identitás akkor vált valósággá, amikor Kolumbusz nyíltan kijelentette a „sajátos Királyi Felségeknek”, hogy ezek a földek kizárólagos tulajdonává válnak a spanyol királyoknak. Azonnal ezután, a híres alexandriai bullákkal garanciaként, Kolumbusz kapitány második expedíciója útra kelt a spanyol szigetre (La Española), 1493-ban, az első 1500 embert elrepítve 17 hajón. Ez volt a történet kezdete, mely egész évszázadokon át tartott világossággal és sötétséggel. Ne feledjétek, hogy csak múlt idő porai vagyunk, és akár tetszik, akár nem, ezek a történelmi tények.

Az oszlopjáraton áthaladva az ember a hajó faránál ér véget, ahol a 16-os számmal zárul. Ebből a pontból látható a portikus másik homlokzata is (15) Krisztus trónon ülve a négy evangélista kíséretében. Kolumbusz mindig úgy érezte, hogy Krisztus választotta meg, és minden dokumentum, ami róla maradt, emlékeztet minket szándékára a “La Ynpresa de las Indias” -el kapcsolatban. Néha “XpoFerens” -ként írt alá (az, aki Krisztus szavát viszi a bennszülötteknek és vezeti őket Hozzá), eredeti ötlete, amikor a Királyokhoz ajánlotta a projektjét az volt, hogy visszaszerezze a Szent Házat (Jeruzsálemet), ami már évtizedek óta a hitetlenek kezében volt. Egy nagy hadsereget szeretett volna formálni a Megváltó számára Ázsia Nagy Khánjának alattvalóival (8), így elegendő erőt egyesítve az utolsó és végső keresztes háborúhoz, miközben kötelességét teljesíti a talált lelkek Krisztushoz vezetésében. Hitte ezt egészen a haláláig, és ez számára fontosabb volt, mint a gazdagság. Érdekes módon I. Ferdinánd király, aki már özvegy volt, és Kolumbusz Kristóf, aki már elhunyt, ugyanezt akarta kivonni a Nyugat-Indiákból és ugyanazt elérni: Jeruzsálem visszaszolgáltatását.

Az Új Világ valósága nagyon eltért a Vezér gondolataitól és hozzáállásától. Az az “Egyéb Világ” (Amerika), amit ő már az első útján felismert, és amit a harmadik utazásánál más felfedezők előtt is olyan jól ismert, sosem volt összeegyeztethető az eredeti elképzeléseivel. Nem akart földeket (örökösei egyet sem kaptak), és minden útján egyre betegebb lett (négy volt belőlük). Az öreg Vezér legrosszabb sorsa az volt, hogy nem tudott nyugodtan meghalni. Nem halt egyedül, nem hagyta el senki, de dühösen halt meg, hogy megfosztották tőle azt, ami neki járt, és ez az átok ráment a fiára, Diegora.